Nagyon belejöttem a csiszolásba és a festésbe, így a következő feladatom az erkélyen lévő kb. 5 éves nyugágyak felújítása.
Eddig mindössze 2 X voltak lekenve faolajjal, de már muszáj komolyabban foglalkozni velük, nehogy tönkremenjenek.

Az asztalt tavaly vettük, színben nem passzol, sajnos pont ilyen színűt már nem kaptunk ebben a méretben, így ez lett, de lazúrral elvileg hasonló ún. paliszander színt fogok az ágyakra is varázsolni..
Most így néznek ki, itt-ott már belecsiszoltam, mert azon festettem zománccal és 1-2 helyen rászáradt a festék..
IMG_8911
IMG_8912

Tegnap kaptam kölcsön egy körcsiszolót, azzal folytattam a munkát.

DSC01936

DSC01934

 

Fél óra alatt kész lett az egyik ágy teteje, azt nem mondom, hogy ezzel sokkal könnyebb bánni, mint a kicsivel, de mivel nagyobb teljesítményű és nehezebb, nem szalad el a kezemből olyan könnyen, nagyobb felületet tud csiszolni és gyorsabban.

DSC01937

Amikor 2 napja elkezdtem az egyik napozóágyat, olyan könnyedén ment, hogy úgy döntöttem megcsinálom az asztalt is, legalább így biztosan egyforma színűek lesznek.

Így hát leköltöztem a garázsba, mert sem hangoskodni, sem porolni nem akartam az erkélyen szombat délután. Nem számítottam ennyi porra.. :o/

Kb. 2 óra volt mire az egész asztalt, (én butus) alul-felül, kívül-belül lecsiszoltam. A kezeimet már nem éreztem, felváltva dolgoztam a kis rezgővel (jó ötlet volt venni egy ilyet) és a körcsiszolóval.

DSC01940
DSC01939

Abban reménykedek, ha „normál” bútort fogok csiszolni az egyszerűbb lesz, mint ezt a sok kis lécből álló asztalt, ami natúran is szép, csak nem illik a házunk (mediterrán) stílusához.

A festés sem egyszerűbb egy sok darabból álló valamivel, egyelőre 1 réteget kapott alulról az asztal.

A vastaglazúr állaga pont olyan, mint egy puding, a színe meg étcsokié (paliszander), felfestve kevésbe sötét, sőt szerintem mire megszárad nagyjából olyan lesz, mint volt..

DSC01951
DSC01950

Őszintén szólva nem vagyok elragadtatva a lazúrtól, sajnos nem lett világosabb és minden ecsetvonás látszik, szóval nem tudom mit fogok csinálok az ágyakkal, de ezt lecsiszolni ahogy olvastam nem lehet, mert hasonlóan a páchoz, ez beleivódik a fába.

A férjem szerint, ha festek még egy réteget igaz, hogy sötétebb lesz, de nem látszódnak majd az ecsetvonások.. Kipróbálom majd a csiszolást és a még egy réteget és meglátom..

A jó pap is holtig tanul, szokták mondani, így hát nem zavar, hogy az asztalom így néz ki:

DSC01969
DSC01970

Update, május 25
Nagyon el vagyok maradva, így a héten nekifogtam, hogy folytassam a kerti bútorok csiszolását, kisebb-nagyobb sikerrel.

Igazából az elmúlt hetekben, amióta elkészült a „műhelyem”, többször kezdtem már neki, de a vastaglazúr olyan nehezen jön le, hogy négyszeri belekezdés és 1-1 óra csiszolás után abbahagytam, na nem csak azért, mert elfáradtam, hanem, mert szerencsétlen csiszolók is úgy felmelegedtek, hogy féltem szétrobbannak.

Amikor először nekiestem az asztalnak bő 2 óra alatt kész lettem, az egésszel, most meg még mindig hátravan majdnem a fele..

Újra elkezdtem az elkezdett nyugágyat is, mert annak a tetejét még március közepén csiszoltam le és azóta az erkélyen porosodott, vízfoltos lett, de szerencsére az nagyon könnyen lejött.

Sőt, találtam egy tényleg hozzáértő festékboltost aki elmagyarázott nekem sok olyan dolgot, amit még sosem hallottam a festésről és festékekről.

Be is vásároltam nála, méghozzá egy speciális zselés? festéket, amitől elvileg olyan lesz a bútor, mint volt, nem fényes, nem matt, nem gagyi zománcfestékkel lekentnek kinéző, hanem egészséges teak színű.

Abban már biztos vagyok, hogy próbafestést fogok csinálni, mert nem akarok megint abba a hibába esni, hogy „szárazon biztos szebb” lesz címszóval hirtelen felindulásból lekenem az egészet és aztán megint csiszolhatok…

Egyelőre az egyik ágyat csiszoltam le és kapott 1 réteg faanyagvédőszert, erre jön még egy réteg 24 óra múlva és arra a zselés festék.

DSC02155
Első réteg faalapozóval
IMG_9682
Felső natúr, csiszolt állapotban, mellette még az eredeti állapot..
DSC02213
Próba
DSC02167
A szuper zselés festék és a fa alapozó
DSC02218
Az egész ágyra a képen látható hiányzó mennyiség ment el, szuper kiadós!!

El sem hiszem, hogy tegnap este jutott idő az első réteg festék felhordásra..

Tapasztalatok:
ha nem mondja el a festékboltos, hogyan használjam, ezzel is kb. úgy járnék, mint a lazúrral..

Az állaga u.olyan puding sűrűségű, viszont nagyon kiadós, iszonyú keveset kell az ecsetre tenni és addig kenegetni, amíg el nem tűnnek a csíkok. Ha sok a festék az ecseten és nem akar eltűnni a csík nyugodtan rá  lehet kenni a következő részre vagy ha van extra ecset, akkor szárazzal elsimítani.

Az ágyat kb. 1,5 óra alatt teljesen lekentem (na jó az alját nem, mert az nem csiszoltam le, reménykedtem benne, hogy egyforma lesz a szín és ott nem is kopott..), egyáltalán nem csepeg, nem fröcsköl, szép teak színe van a bútornak tőle, egy hátránya van, hogy lassan szárad, értem ezalatt azt, hogy este 8-kor festettem le és másnap, az-az ma de. 11-kor még ragadt, persze a szél belefújt midenfélét, de még min. 1 réteget szeretnék rákenni, úh. lehet, hogy picit meg is csiszolom..

DSC02221
Az első réteg festékkel..
DSC02240
Két réteg alapozó és 2 réteg festékkel tökéletesen fedő, nem csíkos, nem fényes, selymes teak színű lett!

Update, július 14

Hihetetlen, de befejeztem az asztal lecsiszolását..

Kb. 5 X estem neki, de nagyon lassan ment, iszonyatosan vastag a vastaglazúr, nem adta magát egykönnyen, de végre újra natúr színű, kezdődhet az alapozás és a festés, hogy végre a teraszon is ebédelhessünk, már nagyon hiányzik onnan az asztal..

És persze a másik nyugágy is, bár ebben a hőségben csak viráglocsolás miatt megyek ki, mert napközben elviselhetetlen a meleg, a dél-nyugati fekvés miatt..

IMG_0454
IMG_0453
Újra natúr színben..

Up-update:
10 nappal később 2 réteg alapozóval és 1 réteg, most nem ecsettel festett, hanem a youtube-on látott módszer szerint puha ronggyal beledörzsölve a festéket, így még mattabb és finomabb, nem festett hatású, hanem totálisan mintha ilyen lenne a fa..de nem hagyom így, mert nem lesz egyforma, már látszik itt is, hogy mennyivel világosabb így..

Pedig az ötlet nagyon jó!!IMG_0582

 

 

IMG_0662
2 rétegben az asztal is lefestve, most már passzol az ágyhoz

Már csak 1 ágy van hátra..

Aug. 06.

2 óra alatt lecsiszoltam a 2. ágyat is, nem pihentem, már nagyon untam, de elkészült.
Mire vége a nyárnak (talán) elkészülök.. 🙂

IMG_0754
Portól megszabadítva, azóta már 1 réteg alapozóval..

Aug. 28.
Pont a nyár végre elkészültem mind a három bútorral.

Ha valaki ilyet szeretne csinálni, csak azt tudom ajánlani, hogy ne ecsettel, hanem puha ronggyal dörzsölje a festéket a bútorba, mert akkor lesz olyan hatása, mintha eredetileg ilyen színű lenne a fa, ha ecsettel keni akkor vastagabb lesz a réteg, de kissé  festett hatású..

DSC02719

Végre egyszínűek a bútorok! 🙂