El sem hiszem, de közel 4 hónap után végre elkészült a szoba!

Vagyis nem 4 hónap, mert már 2012-ben azon gondolkodtam, hogy átalakítom, de közben belefogtunk a hálószobába, így ez egy kicsit eltolódott..

 

grandeco

 

Nem szeretem az otthonomban az erős színeket, ezért 7 éve amikor megvásároltuk ezt a lakást azonnal átfestettem a zöldeket és pirosakat, annak ellenére, hogy az egész lakás fényben úszik, számomra nem vidámságot adtak ezek a színek, hanem a lakás adottságait elnyomták..

Bár  van külön dolgozószoba, viszont az-az egy szoba ahol nem tehetem kedvemre azt amit szeretnék, ugyanis az a Férj birodalma, így ott továbbra is bordós-piros a fal, szóval ott nem alakíthatok át semmit, így jött az ötlet, hogy a gyakorlatilag csak pár alkalommal használt vendégszobát (jövőbeli gyerekszoba) átalakítsam át, méghozzá kicsit vintage-os romantikus hangulatúra, akárcsak a hálónkat itt.

Az alap a festés, nem szeretném a színeket nagyon keverni és bár vannak nagy kedvenceim, egy semleges színt szerettem volna alapnak amihez, ha 28 X is meggondolom a bútorok színét illetően, akkor is fog passzolni a bútor.

3 nagy ikeás fekete szekrény (azóta már beszürkültek), egy ikeás íróasztal és egy ikeás ágy van a szobában és rengeteg alapanyagom amivel nap, mint nap dolgozom.

Mutatom az elmúlt évek alatt hogyan változott meg ez a szoba, ami sosem kapott nagy figyelmet, csak a funkcióra törekedtünk ami látszik is, tele van pakolva mindenfélével..:)

Innen indultunk 2006-ban

l-vendedszoba

Fél évvel később már halvány rózsaszín lett a szoba és elkezdtük telepakolni..

DSC02855

4 éve meguntam Billyt és Hemnesre cseréltem

IMG_8896

IMG_9049

2 évvel később totál káosz, a falba rengeteg szöget vertem és odapakoltam a kész koszorúkat, aztán begletteltem a nyomukat és lefestettem, persze a rózsaszín festéken a fehér igencsak meglátszódott..

IMG_1233
Munka közben elég nagy a kupi..:)

1236447_508234392586718_279546338_n
Itt gondoltam először, hogy ezt a szobát is át kell alakítani, mert így nem maradhat..

Egyik nagy kedvencem a szürke már van ugye a hálóban, nem szeretnék még egy u.olyan szobát, viszont ami már régóta érlelődött bennem, hogy mennyire szeretem a fehér lakásokat…szóval ezzel magamban meg is válaszoltam a kérdést, ez a szoba bizony fehér lesz, legalábbis bútor ügyileg! 🙂


Innen blogolok, ilyen volt a szoba másik fele tavaly..IMG_9050
Tavaly előtt a vendégszoba funkcióhoz kapcsolódva még egy kanapéágyat is vettem, amit azóta persze már eladtam..

DSC02738

Egyébként ehhez a tapétához igen kalandosan jutottam el..
Ugyanis hirtelen felindulásból először egy bézs-fehér barokkosat találtam, amit másnap visszavittem, mert nem illett az épp akkor festett szürke bútorhoz..

Aztán jött a fehér barokk, ami meg túl elegáns volt + megláttam egy berendezett enteriőrt a Kikában ezt:

1417582_536166199793537_489512327_o

..és a kék, nagyon sűrű mintás tapétába beleszerettem.

A kék a kedvenc színem, ezért kutattam, kerestem és némi olvasói segítséggel rátaláltam, ismét a Tapéta és Textil nevű webáruházból rendeltem meg a hőn áhított darabot.
Teljesen véletlenül sikerült u.azt megrendelnem, de ez csak akkor derült ki amikor visszanéztem ezt a fotót! 🙂

 

És most a hőn áhított kék mintás tapétával:

ascpchairbig

Aztán ismét vártam egy kis időt, amíg a férjem kitalálta, hogy mindenféle vésés nélkül hogyan húzza be a kábeleket úgy, hogy ne látszódjanak..

Ez eredetileg a hobbi asztalom volt amin dolgoztam, de amíg nem találom meg az „igazi” szekretert vagy íróasztalt, addig ezt használom számítógépasztalként..

IMG_3495

Volt már egy ami ide készült, de az kicsit sárgás színű lett és fájó szívvel, de megváltam tőle..

IMG_8086

A szülinapomra kapott óriási órám már a helyére került, de még egy kicsit várni kell arra, amit ide álmodtam..

 

_MG_3491

Többek között sok zöld növény, egy mindent elnyelő beépített könyvespolc a szürke ikeásak helyére (eladó sorba kerülnek azok is!) füles fotel és egy szép íróasztal..

De csak szép sorjában mindent..

 

Még találkozunk…! 🙂

 

 

signature