Ezt az élményt még fel kell dolgoznom! 🙂
Pedig már jó néhány nap eltelt a workshop óta..

IMG_7240

Nem számítottam erre, valóban egy élmény volt!

Már tavaly előtt is rágták a fülem, hogy mi lenne, ha egy tanfolyam keretein belül elmagyaráznám és meg is mutatnám, hogy mi hogyan készül a Bluer Design “lakásműhelyében” az-az én hogyan csinálom, de csak nemrég adtam be a derekam
(két kedves barátnő és a férjem nyomására) és megszerveztem életem első önálló antikoló tanfolyamát.

Semmiféleképpen nem szerettem volna egy iskolai tanórát, hanem inkább egy kötetlen, amolyan baráti hangulatú találkozót, ahol kellemesen elbeszélgetünk, persze azért tanulunk is valamit.. 🙂

A házunk egyik épp megüresedett lakásában fogadtam a lányokat, pontosan úgy, mintha csak a barátnőimet várnám egy laza délutáni traccspartira.

Valahogy hozzám ez a csacsogós piknik-szerű stílus illik, így a tanfolyam előtt, közben és után is lakmároztunk, hála a férjemnek és a sok kedves leányzónak aki meglepett mindenféle finomsággal bennünket.
Na persze én is készültem és From Juci ajándék cake-popjait se feledjük el amik nagy népszerűségnek örvendtek.. 🙂

Már a kapuban jeleztem hová is kell jönni és mire, így nem tévesztette el senki a házunkat..

bd
bd6

A táblák Rátkai Zsuzsi (ratkaizsuzsa5@gmail.com) munkái, aki pár hónap alatt profi lett a transzfer technikában, ezúton is nagy köszönet jár neki, hogy elkészítette nekem ezeket a darabokat! 🙂

Így vártam a lányokat, névre szóló pici szívvel és az általuk választott lefestendő darabokkal.. 🙂

bd2
Meg sok színnel és kellékkel..
bd7

Mindenkinek nagyon örültem, de annak különösen, hogy volt aki képes volt Debrecenből vagy épp Szolnokról eljönni, hogy találkozzon velem…:)

Kisebb blogger találkozó kerekedett az első ilyen alkalomból, ugyanis itt járt..

Minamole Melinda, a lány szomszédból aki addig “nyomult” amíg be nem adtam a derekam!
Czippel Art-os Judit csoda kezű kreatív barátosnőm és lelki támaszom is itt volt.
Kreatív Kert-Kreatív Otthon-os Enikő szintén már a barátnőim névsorát gyarapítja.
RedCountry háza tája Kinga, hihetetlen, hogy Debrecen mellől elfuvaroztatta magát és sok kellemes percet szerzett nekünk (élőben még többet beszél, mint a facebook-on :D)
Torta Természetesen Évi, Debrecenből érkezett Ő készíti és fotózza a csodaszépséges és egészséges tortákat!
BettiDiy amatőr művészkedés már hazajáró vendég nálunk, Ő sem a szomszédból, hanem egyenest Szolnokról érkezett, cuki kis csajszi!
Mandulaszem Zsupi, akinek a húgom csodás ombré tortáját köszönhetem, az Ő keze közül is fantasztikus sütik kerülnek ki és ő az első számú Bluer Design tortatál fan, mert neki már 12 darabja van..
Zimma Design Orsi vendég is és blogger is, Ő is ügyes kezű nagyon aranyos és kreatív leányzó! 🙂

From Juci cake-pop formájában a szívét-lelkét adta (igazoltan volt távol), a lányok ezt kapták tőlem köszönetképpen, hogy ellátogattak hozzám.. 🙂

juci

(A képek a résztvevők beleegyezésével kerültek fel.)

Megy a koncentrálás ezerrel! 🙂

bd21
Évike barátnőm egy képkerettel küzd éppen 🙂


bd4
Kinga nem hazudtolta meg önmagát, egyfolytában beszélt, ha nem ő, akkor Eni barátnőm 🙂

bd3
Márti, mint a villám olyan ügyes és gyors volt! 🙂

bd22Jó munkához csacsogni is kell…:)

bd23

 

Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés volt ez számomra és már csak abban reménykedem, hogy a következő workshop is hasonló jó hangulatban telik majd!

És most jöjjenek az elkészült darabok, mert a változatosság gyönyörködtet..:)

A képen Melinda szépséges gyertyatartója..
A háttérben a pasi csak a barátnőjét kapta fel, fiúk nem voltak jelen az eseményen.. 🙂

bd8
Mariann és a köszönő ajándékok 🙂

bd9
Betti akinek az egyik ujja bibis és még így is milyen ügyesen dolgozott vele..:)

bd10
Mónika kipróbálta a krétafestéket, csodaszép lett a gyertyatartója!

bd12
Zsuzsát rábeszéltem, hogy a választott tálca olyan színű legyen, mint a tőlem megvásárolt vitrines szekrény, igazán szép kis darab lett!

bd13
Azt hiszem ez Virág pakkja 🙂

bd14
Ildi szettje, egyik nagy kedvencem, mert nem a szokásos shabby chic színvilágban készült.. 🙂

10420233_10152459438129410_1429556316142279438_n
Kingáét elfelejtettem, így ő fotózta, immár otthon 🙂

1795144_300744586767742_718398286486127439_o
Évi profi fotós, itt az épp akkor elkészült fotós hátteremmel együtt, tökéletes páros! 🙂

10465576_318544244936929_1481991135_o
Orsi (Zimma Design) fel is turbózta egy picit, a színe fantasztikus! 🙂

10476349_781579055220656_635414474771326856_o
Anikó tökéletes kis darabja, olyan “blueres” ahogy szokták mondani.. 🙂

bd15
Kati is krétázott, az övé igazi vintage hangulatú lett 🙂

bd16

Zsupi, aki már 12 Bluer Design tortatállal büszkélkedhet, így most egy képkeretet festett 🙂

bd17
Viki nem tudott dönteni, festett keretet és tortatálat is 🙂

bd20
Eni most épp zöld mániás így ő  zöld színt kevert és festett..:)

10452813_528024973991146_3906569615755294195_o

Márti is szereti a zöldet, így az övé is hasonló színben pompázik, mint Enié..:)

10468045_10203356101719215_8185585375363911017_o
Évike egy csodaszép pasztell rózsaszín keretet festett 🙂

10438919_10202099804648056_8975707728880807947_nPanni tálcája is meseszép lett! 🙂

IMG_8778
Végül Kata szépséges mini tortatálja és gyertyatartója..

bd25

Lányok, köszönöm, hogy itt jártatok, fantasztikus nap volt, nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket!

És végül a sok szép ajándék is megérdemel egy fotót, amit tőletek kaptam.. 🙂

Köszönöm a csodás napot!

ajandekok

Ha tetszett a bejegyzés, itt csatlakozhatsz a facebook-os oldalamhoz:

10461747_864201000275009_1138179392_s

signo