Ezt az élményt még fel kell dolgoznom! 🙂
Pedig már jó néhány nap eltelt a workshop óta..

w1

Nem számítottam erre, valóban egy élmény volt!

Már tavaly előtt is rágták a fülem, hogy mi lenne, ha egy tanfolyam keretein belül elmagyaráznám és meg is mutatnám, hogy mi hogyan készül a Bluer Design „lakásműhelyében” az-az én hogyan csinálom, de csak nemrég adtam be a derekam
(két kedves barátnő és a férjem nyomására) és megszerveztem életem első önálló antikoló tanfolyamát.

Semmiféleképpen nem szerettem volna egy iskolai tanórát, hanem inkább egy kötetlen, amolyan baráti hangulatú találkozót, ahol kellemesen elbeszélgetünk, persze azért tanulunk is valamit.. 🙂

A házunk egyik épp megüresedett lakásában fogadtam a lányokat, pontosan úgy, mintha csak a barátnőimet várnám egy laza délutáni traccspartira.

Valahogy hozzám ez a csacsogós piknik-szerű stílus illik, így a tanfolyam előtt, közben és után is lakmároztunk, hála a férjemnek és a sok kedves leányzónak aki meglepett mindenféle finomsággal bennünket.
Na persze én is készültem és From Juci ajándék cake-popjait se feledjük el amik nagy népszerűségnek örvendtek.. 🙂

Már a kapuban jeleztem hová is kell jönni és mire, így nem tévesztette el senki a házunkat..

bd
bd6-600x399

A táblák Rátkai Zsuzsi (ratkaizsuzsa5@gmail.com) munkái, aki pár hónap alatt profi lett a transzfer technikában, ezúton is nagy köszönet jár neki, hogy elkészítette nekem ezeket a darabokat! 🙂

Így vártam a lányokat, névre szóló pici szívvel és az általuk választott lefestendő darabokkal.. 🙂

bd2-400x600
Meg sok színnel és kellékkel..
bd7-600x400

Mindenkinek nagyon örültem, de annak különösen, hogy volt aki képes volt Debrecenből vagy épp Szolnokról eljönni, hogy találkozzon velem…:)

Kisebb blogger találkozó kerekedett az első ilyen alkalomból, ugyanis itt járt..

Minamole Melinda, a lány szomszédból aki addig „nyomult” amíg be nem adtam a derekam!
Czippel Art-os Judit csoda kezű kreatív barátosnőm és lelki támaszom is itt volt.
Kreatív Kert-Kreatív Otthon-os Enikő szintén már a barátnőim névsorát gyarapítja.
RedCountry háza tája Kinga, hihetetlen, hogy Debrecen mellől elfuvaroztatta magát és sok kellemes percet szerzett nekünk (élőben még többet beszél, mint a facebook-on :D)
Torta Természetesen Évi, Debrecenből érkezett Ő készíti és fotózza a csodaszépséges és egészséges tortákat!
BettiDiy amatőr művészkedés már hazajáró vendég nálunk, Ő sem a szomszédból, hanem egyenest Szolnokról érkezett, cuki kis csajszi!
Mandulaszem Zsupi, akinek a húgom csodás ombré tortáját köszönhetem, az Ő keze közül is fantasztikus sütik kerülnek ki és ő az első számú Bluer Design tortatál fan, mert neki már 12 darabja van..
Zimma Design Orsi vendég is és blogger is, Ő is ügyes kezű nagyon aranyos és kreatív leányzó! 🙂

From Juci cake-pop formájában a szívét-lelkét adta (igazoltan volt távol), a lányok ezt kapták tőlem köszönetképpen, hogy ellátogattak hozzám.. 🙂

juci-412x600

(A képek a résztvevők beleegyezésével kerültek fel.)

Megy a koncentrálás ezerrel! 🙂

bd21-400x600
Évike barátnőm egy képkerettel küzd éppen 🙂

bd4-399x600

Kinga nem hazudtolta meg önmagát, egyfolytában beszélt, ha nem ő, akkor Eni barátnőm 🙂

bd3-399x600
Márti, mint a villám olyan ügyes és gyors volt! 🙂

bd22-600x399

Jó munkához csacsogni is kell…:)

bd23-400x600

Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés volt ez számomra és már csak abban reménykedem, hogy a következő workshop is hasonló jó hangulatban telik majd!

És most jöjjenek az elkészült darabok, mert a változatosság gyönyörködtet..:)

A képen Melinda szépséges gyertyatartója..
A háttérben a pasi csak a barátnőjét kapta fel, fiúk nem voltak jelen az eseményen.. 🙂
bd8-399x600

Mariann és a köszönő ajándékok 🙂

bd9-400x600
Betti akinek az egyik ujja bibis és még így is milyen ügyesen dolgozott vele..:)

bd10-400x600
Mónika kipróbálta a krétafestéket, csodaszép lett a gyertyatartója!

bd12-399x600
Zsuzsát rábeszéltem, hogy a választott tálca olyan színű legyen, mint a tőlem megvásárolt vitrines szekrény, igazán szép kis darab lett!
bd13-400x600

Azt hiszem ez Virág pakkja 🙂

bd14-399x600
Ildi szettje, egyik nagy kedvencem, mert nem a szokásos shabby chic színvilágban készült.. 🙂

10420233_10152459438129410_1429556316142279438_n-450x600
Kingáét elfelejtettem, így ő fotózta, immár otthon 🙂

1795144_300744586767742_718398286486127439_o-399x600
Évi profi fotós, itt az épp akkor elkészült fotós hátteremmel együtt, tökéletes páros! 🙂

10465576_318544244936929_1481991135_o-405x600
Orsi (Zimma Design) fel is turbózta egy picit, a színe fantasztikus! 🙂

10476349_781579055220656_635414474771326856_o-593x600
Anikó tökéletes kis darabja, olyan „blueres” ahogy szokták mondani.. 🙂

bd15-600x399
Kati is krétázott, az övé igazi vintage hangulatú lett 🙂

bd16-600x488

Zsupi, aki már 12 Bluer Design tortatállal büszkélkedhet, így most egy képkeretet festett 🙂

bd17-499x600
Viki nem tudott dönteni, festett keretet és tortatálat is 🙂

bd20-399x600
Eni most épp zöld mániás így ő  zöld színt kevert és festett..:)

10452813_528024973991146_3906569615755294195_o-450x600

Márti is szereti a zöldet, így az övé is hasonló színben pompázik, mint Enié..:)

10468045_10203356101719215_8185585375363911017_o-447x600
Évike egy csodaszép pasztell rózsaszín keretet festett 🙂

10438919_10202099804648056_8975707728880807947_n-450x600

Panni tálcája is meseszép lett! 🙂

IMG_8778-600x400
Végül Kata szépséges mini tortatálja és gyertyatartója..

bd25-600x467

Lányok, köszönöm, hogy itt jártatok, fantasztikus nap volt, nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket!

És végül a sok szép ajándék is megérdemel egy fotót, amit tőletek kaptam.. 🙂

ajandekok-600x400

Köszönöm a csodás napot!

 

 

signo