Igen, ez az.
A mai napig nem térek magamhoz, hogy a tavalyi álmodozás után ma már ezt a festéket használom!

Amit tud ez a festék, azt egyszerűen addig amíg az ember meg nem kaparintja, nem tudja elképzelni.
Hiába olvastam róla rengeteget, nézegettem képeket és videókat, nem jött át a „feeling”. Ez tényleg egy csoda.
Miért? Mert jó fémre, fára, lakkozott, viaszolt felületre, csempére, kültérre és még textilre is!

Nem kell előtte lemarni a festéket, nem kell csiszolni, épp hogy csak le kell tisztítani a felületet a rárakódott kosztól és már mehet is rá a festék!
Nem véletlenül hívjuk a csodafestéknek. 🙂


Ez a „kis csúfság” újfent vaterás szerzemény, bárszekrénynek árulták eredetileg,  nekem a lába és az alsó pakolós (macska tartó) rész tetszett meg benne és  a hálószobai beugróba terveztem, de végül nem oda került.

ilyenvolt

Az első lépés a (nem a szemet gyönyörködtető) bútorgombok eltávolítása volt, még lefestve is ormótlanok voltak és nem illettek rá, ezért menniük kellett.

IMG_0281
Természetesen az új bútorgombok a Bútortuningtól jöttek!

IMG_0456

IMG_0706

Ezeket is lefestettem, mert a bronz szín nem igazán illett ehhez a bútorhoz, de nem a szekrény színével, hanem némi country gray-t kevert original white-tal, így tettem őket különlegesebbé és persze koptattam is, ahogy illik..

IMG_0289

Ez volt a 2. réteg, kissé átlátszott az eredeti festék pl az ajtón, az oldala pedig csupa folt volt az eredeti páctól

A szekrényre fél doboz festék ment el, mert iszonyúan átütött a pác az oldalán és bár tudtam, hogy úgyis waxolom barnával is, mégis szerettem volna egy szép foltmentes felületet.
Végül a 3. réteg tökéletesen eltüntette a foltokat.

 

IMG_0674

Így néz ki a beugróban, ahová terveztem

Egészen fél évig így használtam, az-az állt a hálóban a TV alatt, mikor is úgy döntöttem belül is lefestem, ehhez a Deko-Raltól kapott a krétafestékhez hasonló festéket használtam, aminek szintén az a szuper jó tulajdonsága van, hogy a lakkos felületen is csiszolás nélkül megtapad.

 

IMG_0576 másolat
IMG_0579
Ezt a végén lelakkoztam, hogy tartósabb legyen.

Igazából ez az egyetlen olyan bútor ami úgymond használat alatt áll nálam amióta lefestettem, annyi baja lett tavaly november óta, hogy a tetején tartott média boxok fém talpa befogta a tetejét, de azt egyetlen viaszos rongyos mozdulattal eltüntettem!

Nem kopott le sehol (kivéve ahol szándékos én megkoptattam), igaz nem is volt kitéve olyan használatnak, mint egy étkezőasztal.

Belül végül szürkés-kék lett..
origi2

origihardver

origileg

origidresser

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod másokkal is.
További inspirációért, plusz tartalmakért kövess a Facebook oldalamon is, melyet ide kattintva érhetsz el.

10461747_864201000275009_1138179392_s

signature