Egy tőlem nem megszokott bejegyzés következik. Erősen érzelmi alapú, most nem bútorfestés a téma. (sajnos)

Bevallom őszintén az elmúlt 10 hónap embertpróbáló volt számomra, ugyanis a családom maradék részének fél év alatti elvesztése eléggé megviselt..
Ezt a posztot sem két perc alatt írtam meg és nem is voltam biztos abban, hogy közzéteszem.
Előrebocsátom nem vágyom a sajnálatra, nem azért írtam a posztot, hanem a cím miatt. Élvezzétek az életet! – amíg lehet…
Rájöttem nagyon sok mindenre és átalakítottam az életem, mert besokaltam a határidőktől és attól, hogy volt olyan (nem egy) hónap, hogy egy szabad hétvégém sem volt..

A munka volt a legfontosabb, a megrendelők, nem tudtam nemet mondani és volt, hogy még karácsony előtt 2 nappal ismerősnek készítettem az adventijét, mert anno megígértem..

Már nem kapkodok, nem vagyok reggeltől-estig a műhelyben, nem szabok határidőket, nem rendezek minden héten workshopot, mert annál többet ér az egészségem, az életem, hogy én ne kerüljek 56 évesen kórházba/temetőbe.

Mivel nem szokásom panaszkodni, nyilvánosan meg pláne nem szoktam ilyesmit leírni, ezért csak a közeli barátok és ismerősök tudták, hogy tavaly december 27-én az édesanyámat egy hosszantartó alattomos betegség után elveszítettem. Borzalmas hónapokon voltunk túl a húgommal, nem is sejtettük, hogy egy betegség ennyire felemészt mindent.

Nem csak azt akit megtámadott, hanem a környezetét, a családját is.
Elmondani, még közel 1 év távlatában is szörnyű, hogy az édesanyánk nincs többé..

Fel sem eszméltünk, fel sem fogtuk gyakorlatilag az elvesztését és alig fél évvel később az egyik testvérét is elragadta tőlünk a halál..

Egyszerűen nem értettem, hogy miért én/mi..mit vétettünk, hogy ez lett a sorsunk.. Édesanyám és a testvére is az 56. életévüket töltötték, alig fél év különbséggel mentek el.

Megtapasztaltuk mindkét oldalt, a hosszú szenvedést és az egyik napról a másikra elvesztést is.
Egyik sem könnyebb…Az ember próbál válaszokat találni, hogy miért történt mindez, persze erre nincs válasz..

A szörnyű dolgok után megfogadtam, hogy visszaveszek a munkából és próbálom élvezni az élet minden apró pillanatát..

A virágok illatát, a természetet, a friss levegőt, a barátaimat (akik mindig ott voltak amikor kellett!!), azt, hogy egészséges vagyok és boldog házasságban élek, van fedél a fejem fölött és nem utolsó sorban, hogy azt csinálhatom amit igazán szeretek, ami a mai világban kiváltságnak számít!

Nem sajnálkozom azon amim nincs, hanem hálát adok azért amim van!

Éljünk a mának és várjuk bizakodva, hogy mit hoz a jövő.
Ne rágódjunk a múlton, nekem is fáj, de visszahozni sajnos senkit/semmit nem tudunk, de lélekben tudom, hogy velünk vannak. ♥

(Köszönöm, hogy elolvastad, de nem kérek részvétnyilvánítást!)

“Stop & smell the flowers”