Lignocolor shabby chic paint

Még jó, hogy nem vagyok egy tervezgetős fajta, mert bizony tavaly november vége óta csak most került sor a festék tesztelésére.
Na, nem mintha nem lettem volna kíváncsi rá, de a megrendelések mindig előbbre voltak, mint a „szórakozás”, meg hát beteg is voltam, így egy cseppet elhúzódott ez a folyamat. De tudjuk, hogy ami késik az nem múlik, így hát ez is eljött! 🙂

(tovább…)

I failed – Megbuktam

Történt már ilyen tavaly itt és azt is helyrehoztam!

Bár vannak pillanatok amikor úgy érzem én ebből már mást nem tudok kihozni, de ez most sem lesz így.

Az előzmények itt. 

Első körben csiszoltam, majd pácoltam. A pác igaz, hogy nem ugyanaz az arány, mert ezt én kevertem, de a szín stimmel. A gyertyatartókat és a szobainast egy vidéki mesteremberrel készíttetem, akit legutóbb már megkértem, hogy a natúr gyertyatartókat is pácolja be, mint a szobainast. (sőt előrelátóként kértem tőle pác port, hogyha festem a hálószobai bútorokat azoknak is olyan legyen a koptatásuk, mint a szobainasnak.)
Ekkor buktam először, ez tavaly karácsony előtt volt, a Boróka Otthonboltnak készítettem egy nagyobb adag gyertyatartót és a fehérek egytől egyig halvány púder színűek lettek. Nem értettem miért, hisz szobainast is festettem már fehérrel, szürkével, de az max. az első réteget színezte át enyhén, a következő 2 réteg viszont gyönyörű színű lett..

img_0352
Barna pácos szobainas, innen indulok mindig 
Elefántcsont színű inas
fehérinasúj
3 réteg fehérrel gyönyörű hófehér lett..

Most az Ikeás Hemnes éjjeliszekrényekkel van bajom.

Csiszolás, sötétbarnára pácolás után elkezdtem festeni.

IMG_1318
Ez volt az alap, tipikus antik pác Ikea módra
IMG_1469
Csiszolva
photo
Pácolva
IMG_5144
Balra egy normál fehérre festett gyertyatartó, mellette a púderes színű pácos, alatta a púder színű éjjeliszekrény..
IMG_5142
Talán itt jobban látható a különbség egy Meskán vásárolt Iphone tartót festem, ez hófehér, de alatta a borzasztó színű éjjeliszekrény..

1. réteg púder színű, nem baj, volt már ilyen. A 2. és 3. réteg még mindig rózsaszín, gondoltam hagyom kiszáradni, úgyis 1-2 hetet várni kellene, hogy ne fogjon a festék, hát én vártam, lassan 1 hónapja lettek festve, több nap kihagyással a rétegek között, ma próbáltam a 4. réteget felvinni, de még mindig átszínezi a fehéret a rajta lévő rózsaszín. Egyszerűen hihetetlen.
Feladtam. Kevertem szép szürkét, gondoltam ezen csak nem jön át, hát de.
Úh. az első oldal lefestése utána úgy döntöttem, így hagyom, nem vesződök vele tovább, majd darabokra szedem újra lecsiszolom a natúr színéig és majd újra lefestem.

Szóval így jártam, elbuktam, de nem adom fel. 🙂

A készítő sem érti, hogy egyiket miért fogja be, a másikat meg miért nem (a fa típusa is u.az).
A festék u.az, a pác is u.az. Ezentúl nem fogok semmit sem pácolni.
Maradok a jól bevált festek, koptatok és barna viasszal antikolok c. történetnél.

Kivéve a szobainasokat, azoknál ez működik..

Folyt. köv. hamarosan!

Itt.

 

 

Go to Top