Azt gondolná az ember, hogy mivel már harmadszorra szerveztem workshopot nem lesz meglepetés, a téma adott, a mondanivalóm is u. az, viszont mindig új emberek jönnek, ezért mégis az újdonság erejével hat egy-egy ilyen alkalom.
Vicces, de véletlenül pont akkor hozták meg a több hete lebeszélt munkát amikor az a bizonyos bonanza garnitúra elhagyta a műhelyem (az-az a garázsunk), így gondoltam írok erről is egy posztot.
Mivel az előzővel rengeteget szenvedtem, így most nem szórakoztam az Otex alapozójával (na jó azért picit besegített), hanem a nagyágyút vetettem be az-az Annie Sloan krétafestéket.
Így néztek ki mielőtt nekiestem:
Valószínűleg egy padláson porosodtak, valaki fantáziát látott bennük és elhozta hozzám, hogy tegyek velük csodát..:)
Dátum szerint 1963-ban készültek 🙂
Mindjárt meglátjuk sikerült-e?!
Valami vicces címet szerettem volna adni ennek a posztnak, mert igen nagy visszhangot váltott ki az a bizonyos bútordarab amiről szólni fog a történet..
Hónapok óta kerestem az igazit, de csak nem akart szembejönni vele, gondoltam nem baj, egyszer úgyis rátalálok…
Így is lett. Az a bizonyos igazi egy óriási méretű, rengeteg pakolóhellyel rendelkező monstrum ami még csinos is ráadásul.
Pontosan ilyen íróasztalt terveztem a hobbiszobámba és sikerült is megszerezni viszonylag kedvező áron.
Kaptam egy régi kedves barátnőmtől 6 bonanza széket és egy asztalt, hogy varázsoljam őket fehérré.
Így néztek ki barnán.
